Magyarul szokás még üregi papagájnak is nevezni. Nevét onnan kapta, hogy élőhelyén a tengerpart közeli meredek sziklafalak oldalába üregeket váj és ott fészkel. Némelyik járat akár több méter hosszú is lehet, aminek a vége egy tágasabb, úgynevezett “költőüregbe” torkollik. Sajnálatos módon a helyiek az érvényben lévő tiltás ellenére rendszeresen megmásszák a sziklafalakat és egy bambuszrúd végére erősített hurok segítségével kiszedik a fiókákat. Ezeket aztán vagy megeszik vagy felnevelik és eladják házikedvencnek. Bár jelenleg nincs veszélyeztetve, de eme tevékenység és főleg az, hogy a fészkelésre alkalmas területek egyre zsugorodnak, könnyen a populáció csökkenéséhez vezethet a közeljövőben.
Viszonylag keveset tudunk erről a fajról. Az 1998–2000 években végeztek vizsgálatokat a madár szaporodásával kapcsolatban. Kiderült, a szülők évről évre mindig ugyanazokba az üregekbe térnek vissza költeni, csak az új párok építenek maguknak újat vagy foglalnak el egy üresen állót. Ami még érdekesebb egy kolóniában fészkelő madártól, hogy genetikailag monogámok. Minden megvizsgált párnál az adott párhoz köthető utódokat találtak. Az egyetlen kivétel egy teljesen idegen fióka volt, amit valószínűleg egy üreg nélkül maradt tojó „csempészett” még tojásként a fészekbe.
A sziklapapagáj erős kötődéssel megáldott, gazdájához ragaszkodó, szeretetre és törődésre éhes papagáj. Ezen tulajdonsága miatt remek házi kedvenc válhatna belőle. Ha valahol már megszokott és gazdájához ragaszkodik, akkor még akár a szabadon röptetést is meg lehet próbálni vele. Nem egy sziklapapagáj tulajdonos van, aki kirándulásra magával viszi a madarát és az hatalmas köröket repülve élvezi a szabadságot, de miután elfárad visszarepül a „falkához” azaz a gazdájához. Ennek persze vannak bizonyos kockázatai, hiszen a ragadozók vagy akár egy tudatlan ember a madár halálát okozhatja ilyenkor. A szabadon reptetés megfelelő gyakorlatot és bizonyos fokú tudást igényel, kezdők egyedül ne próbálkozzanak vele.
Alfajai:
- Sziklapapagáj (Cyanoliseus patagonus patagonus) – A faj névadó alakja. Elsősorban Közép- és Dél-Argentínában fordul elő.
- Nagy sziklapapagáj (Cyanoliseus patagonus bloxami régebben byroni) – A legnagyobb mind közül. Alapszíne sötétebb, begyén egy jellegzetes fehér folt látható. Közép-Chile területén a legelterjedtebb.
- Córdobai sziklapapagáj (Cyanoliseus patagonus conlara) – Vitatott, egyes vélemények szerint az előző két alfaj hibridizációjáról van csak szó, míg mások szerint tényleges alfaj. Córdoba környékén figyelték meg.
- Nyugati sziklapapagáj (Cyanoliseus patagonus andinus) – Argentína nyugati területein található. Színei halványabbak mint a többieké.
A sziklapapagáj ellentétben a legtöbb nagytestű papagájjal sosem válik egyemberessé. Természetesen lesz valaki akit különösen kedvel, de az egész családhoz ragaszkodni fog, mindenkivel örömmel játszik, ritkán csipked. Megelégszik a „falka” közelségével, ha nem foglalkoznak vele eljátszik egyedül is, vagy egyszerűen csak a gazda vállán ül és onnan szemléli a környezetet. Ha szabadon van érdemes odafigyelni rá, mert szeret rágcsálni és erős csőrével igen komoly károkat tud okozni a lakásban vagy a bútorokban, ha felügyelet nélkül hagyjuk.
Ezek után jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy miért nem terjedt el annyira mint például a jákó? Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy ez a madár nagyon hangos és zajos. Ez még a kézzel nevelt madarakra is jellemző; sokat és hangosan rikoltoznak. Zajos természetük miatt sokan bánják meg a vásárlást és adják el kedvencüket. Csak akkor vásároljunk tehát sziklapapagájt, ha együtt tudunk élni ezen tulajdonságával és ez nem zavarja majd környezetünkben lévőket sem (ez esetben a süket szomszéd hatalmas előny jelent).
Sajnálatos módon egy időben rémhírként terjedt az interneten egy olyan információ, hogy a sziklapapagáj egy veszélyes és a papagájokra halálos herpeszvírus (psittacine herpes virus) hordozója, sőt szinte ő maga „termeli” ezeket a vírusokat. Ez természetesen így ebben a formában nem igaz. A sziklapapagáj és még néhány papagájfaj nagyon ellenálló a PsHV-vel (papagáj herpeszvírus) szemben. Mivel ők maguk még ha meg is kapják ezt a betegséget, annak gyakran semmi külső jelét nem adják, így hordozókká válhatnak. De ez azonban még nem azt jelenti, hogy azok is lennének! Magyarországon szerencsére elég ritka ez a betegség, ha madarat vásárolunk elsősorban az import, esetleg vadon befogott madaraknál van csak tényleges kockázat. A tenyészetekből származó madarak amennyiben valóban jól tartják, egészségesek és nem lehetnek hordozói ennek a betegségnek. Ha azt látjuk, hogy a madár szépen, tisztán és jól van tartva, esetleg más madarak is vannak a tenyésztőnél amik szintén egészségesek, akkor teljesen nyugodtak lehetünk, hogy nem fogunk beteg madarat hazavinni. A betegséget egyébként ha időben észreveszik, akkor az Aciklovir nevű szerrel lehet kezelni. Megelőzésére pedig B-komplexet érdemes adni.
Táplálásukra tökéletesen megfelel az amazon-mix vagy az általános “középpapagáj” eleség. Ha magunk keverjük a magot, akkor a nimfa alapkeveréket javítsuk fel zab, hántolatlan rizs, pohánka, szeklice keverékkel, ehhez kevés diót vagy törökmogyorót is adagolhatunk még. Ne feledkezzünk meg a csíráztatott magokról, (a szokásos napraforgó, búza, kukorica, árpa mellett a bolti csíráztató keverékeket is nyugodtan használhatjuk erre a célra). Mindemellé az épp szezonális gyümölcsöket is bepróbálhatjuk, ha nem hajlandóak megkóstolni a gyümölcsöt, akkor trükközhetünk, hogy a magokat rászórjuk az apróra kockázott gyümülcsdarabokra és így előbb utóbb csak megkóstolják. A gyorsan romló, házilag készült lágyeleség helyett valamelyik gyárit javaslom, azzal kevesebb a probléma és nyáron sem kell 1-2 óra elteltével elvenni tőlük.
A kerti voliert készítsük fel arra, hogy ezek a madarak rengeteget rágnak, ha tehetik a talajba is fúrnak, és ha a volier egyik oldala netán téglafal, hamarosan még azt is meg fogják bontani. Senki se járjon úgy mint egy ismerősöm, akit a kertkapun ülve üdvözölt egy délután a sziklapapagája. Pedig korábban sosem túrta a talajt, de akkor egy délelőtt alatt kidolgozta magát, pedig a volier körbe volt öntve beton szegéllyel is. Tanulság, hogy ezeknél a madaraknál vagy beton aljzat kell vagy pedig a föld alatt is legyen egy drótháló ami megállítja őket amikor alagútépítésbe fognak.
Tartása, tenyésztése akár kolóniában is lehetséges. Ekkor egy párra minimum két négyzetméter alapterületet kell számolni. Szereti a vízszintes költőlehetőségeket, de akár a hagyományos odúban is költ. A madarak két éves korukra ivaréretté válnak, de három éves koruk előtt nem célszerű tenyésztésbe fogni őket. Az odú alapterülete 35 cm átmérőjű, magassága vagy – horizontális elrendezésű odú esetében – mélysége 70-80 cm legyen. A tojásokon a tojó egyedül kotlik. Az inkubációs idő 24 nap, a tojások száma 3-4 darab. A fiatalok gyűrűzésére 7,0 mm belső átmérőjű gyűrűre lesz szükségünk. A kirepülési idő körülbelül 8 hét, ekkor hagyják el a költőüreget (azaz esetünkben a költőodút).
Kapcsolódó irodalom:
American Association of Zoo Veterinarians Infectious Disease Committee Manual 2013