Nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus)

Nimfapapagáj
Nimfapapagáj - Fotó Wikimédia / Bensem51

A nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) tudományos elnevezése  a görög mitológiákból ismert nimfákéból és Ausztrália régi nevéből (New Holland)  tevődik össze. Bár régebben voltak kétségek a rendszertani besorolását illetően, az utóbbi időben már egyértelműen a kakadufélék (Cacatuidae) családjába tartozónak tekintik. A nimfapapagáj régóta ismert szerte az egész világon. Az 1800-as évektől kezdve olyan nagy mértékben fogták be és exportálták, hogy a faj megmentése érdekében 1894-ben kénytelen volt az Ausztrál kormány export tilalmat bevezetni. Azonban ekkorra már többeknek sikerült ezeket a madarakat szaporítani. A legelső siker még 1850-ben történt, és egy Francia tenyésztő érdeme. Azóta ezt a fajt szinte teljesen domesztikálták, a tenyésztőknek pedig rengeteg színváltozatot sikerült a létrehozniuk.

A vad színű madár testének alapszíne szürke, homloka és az arc, valamint a toroktájék sárga. Feje tetején tollbóbitát visel. Arc részén narancsszínű pofafolt, szárnyán fehér szárnyfolt található. A színváltozatok (mutációk) közül az első a tarka volt, ami 1949-ben Kaliforniában jelent meg. A következő a lutinó (1958, Florida). Majd Németországban rögzítették a gyöngyös változatot 1967-ben. Ugyanebben az évben Belgiumban a fahéj vált ismerté. A pofafolt nélküli (PFN) szintén egy belgiumi tenyésztő érdeme 1969-ből. A következő években egymás után jelentek meg érdekes mutációk, amiket a tenyésztők sikeresen rögzítettek. A mai napig szerte a világon valamivel több mint tízféle mutáció ismert és elismert.

Sajnos könnyű tartásuk és magas szaporodási hajlandóságuk miatt mára leginkább laikusok és igénytelen szaporítók kezei közül kerül ki a nimfapapagájok túlnyomó többsége. Elsősorban a kereskedésekben és a börzéken lehet kapni teljesen bizonytalan háttérrel rendelkező madarakat. Az árus a legtöbb esetben azt sem tudja, hogy milyen színváltozatú szülőktől származik a madár, nincs tisztában a genetikai múltjával (szülők, nagyszülők, dédszülők). Ezek a madarak még megfelelő gyűrűvel sincsenek megjelölve. Persze ettől még tökéletesek lehetnek házi kedvencnek, de továbbtenyésztésre alkalmatlanok. Miért is? Azért mert ha tenyésztésre fognánk ezeket, nagyon könnyen beteg, nyomorék állatokat  “gyártanánk”. Az egy helyről vásárolt madarak gyakran közeli rokonságban állnak egymással (gyűrű és egyéb információ hiányában lehetetlen a rokonságot megállapítani). Mutációk szempontjából is erősen problémásak, mert jó esetben összeillenek, de ebben pusztán ránézésre senki nem lehet tökéletesen biztos. Komoly problémát sejtet a gyanúsan kistestű madár. Ez esetben ugyanis majdnem biztosan egyéb egészségügyi problémák lesznek a háttérben, amiket felületes vizsgálattal nem lehet diagnosztizálni.

Ha valaki nem akarja őket tenyészteni, attól még nyugodtan vehet párt. Sőt, én kifejezetten javaslom, hogy több madarat vegyen, mert a nimfapapagájok erősen szociális kötődésű madarak. Azonban még ebben az esetben sem célszerű, hogy kereskedésből vásároljon. Ne essünk abba a hibába se, hogy emberi érzelmeket, gondolatokat vetítünk ki a madárra és odút teszünk fel nekik, hogy “hadd legyen anya” vagy “annyira szeretne már kicsit”. A túlságosan jól tartott nimfa tojó akár pár nélkül is elkezdhet tojni. Nem azért, mert kicsiket akar, hanem mert az energiadús étrenddel kiváltjuk nála a szaporodási ingert. A szegényes, olajos magvakban hiányos táplálással a túlpörgött madár lehiggad idővel. A madár elhelyezésénél vegyük figyelembe, hogy bár nem túl hangos, de zajos. Sokat hallatja a hangját, ami sokak számára zavaró tud lenni.

A szakirodalomban a nimfapapagájok tartásánál javasolják, hogy éjszakára a kalitkát le kell takarni, mivel nagyon éberen alszanak, és egy fénysugár, egy árnyék annyira meg tudja őket ijeszteni, hogy képesek hangosan rikoltozva vergődni a helyükön. Ez valóban így van, angolul “night fright” névre keresztelt jelenségről van szó. Bár az ismeretlen zörejektől ugyanúgy meg tudnak rémülni, a letakart kalitka legalább az optikai ingereket kizárja az éjszaka folyamán. Ha nagy hely áll a rendelkezésükre, kevésbé tudják odaverni magukat, már csak ezért is érdemes nagy kalitkába vagy szobai volierbe elhelyezni őket. Olyan hiba nincs, hogy túl nagy lenne a helyük.

Aki tenyésztésre adja a fejét, az mindenképp megbízható helyről szerezze be a madarakat. Csakis és kizárólag zárt gyűrűs madarat vásároljon, ráadásul olyan tenyésztőtől, aki tud információkat adni legalább a szülőkről, és tisztában van azzal, hogy a madarai milyen (genetikai) hordozók. Olvasson mindennek utána, mert könyvtárnyi információ van a nimfapapagáj tartásáról, tenyésztéséről. Az a pénz, amit a kezdetek során a megfelelő tudás megszerzésére fordít, bőségesen megtérül az idők folyamán a tenyésztői sikerek által.

A nimfapapagáj a nyílt füves területek lakója, ahol legfeljebb csak pár fa található. Kifejezetten szegényes táplálékkal, főleg fűfélék magjaival és bogyókkal táplálkozik, ezért emésztésük is ehhez alkalmazkodott. Etetésük nem jelenthet különösebb problémát, mivel a kereskedésekben kiváló minőségű gyári keverékeket lehet vásárolni, melyek összetételüket tekintve tökéletesen megfelelnek a nimfapapagáj természetes igényeinek. A jó minőségű magkeverék nem poros, nem piszkos, a magok csíraképesek, és mivel a nimfa könnyen elhízhat, így csak kisebb mennyiségben tartalmaz olajos magvakat. Itt szeretném megjegyezni, hogy mostanában egyre nagyobb teret kapnak a különféle pelletek. Ezeket aztán gyakran igen demagóg reklámokkal megtámogatva próbálják rásózni a vásárlókra. A pellet tényleg nem rossz, de egyáltalán nem az egyetlen ideális táplálék madarainknak. Inkább olyan kényelmi dolog, mint a száraztáp a kutyáknak. De megfelelően változatos és jó minőségű magkeverék, amit kisebb mennyiségben zöldséggel, gyümölccsel egészítünk ki, ugyanúgy tökéletes a nimfáknak. Ne feledjük, a nimfák sokat szemetelnek, elég nagy disznóólat képesek csinálni a kajás edényük körül. Épp ezért a kalitkájuk köré helyezett “magfogó” nagyon hasznos a takarítás, tisztán tartás szempontjából.

A nemek meghatározása a rengeteg színváltozat miatt, pusztán ránézésre, nem minden esetben végezhető el teljes biztonsággal. A tojó fején a sárga területek szürkével kevertek, a pofafolt pedig kevésbé élénk. Bóbitáján valamivel több a szürke szín. Bár ezek jó támpontok, de nem minden esetben. Gondoljuk csak bele, hogy egy PFN (pofafolt nélküli) madár esetében egyszerűen nincs is pofafolt, amit nézhetnénk. Az is nagyon fontos, hogy máshogy néz ki a fiatalkori tollazat bizonyos színváltozatok esetében (pl. lutinó, fahéj, gyöngyös), mint a már teljesen kivedlett madárnál. Abban az esetben, ha ránézésre nem állapítható meg a madár neme, akkor vagy a DNS teszt az egyik lehetőség a madár nemének kiderítésére vagy pedig ki kell várni, hogy a madár szépen, dallamosan fütyülni kezdjen (ez esetben hím) esetleg tojást tojjon (ez esetben magától értődően tojóról van szó).

Egész évben, akár többször is költhetnek. A fészekodú méretei: 25×25 cm alapterület, 30-40 cm magasság és 7-8 cm a röpnyílás. Fészekalja négy-öt tojásból áll. A kotlásban, az utódnevelésben mindkét szülő részt vesz. A kotlási idő 19-21 nap, a kirepülési idő négy-öt hét. A madarak gyűrűzéséhez az 5,5 mm belső átmérő a megfelelő méret.

Megosztás