Rovartenyésztés

A rovartenyésztés nem egy ördöngösség, kis odafigyeléssel bárkinek sikerülhet. Azonban bármilyen rovar tenyésztésére is adjuk a fejünk, az alább írtak mindegyikre egyformán igazak. A rovartenyésztésnél a légcserére és a páratartalomra különösen oda kell figyelni. Az alacsony páratartalmat permetezéssel lehet növelni (pl. szobai virágpermetező), a túl magasat pedig szellőztetéssel tudjuk csökkenteni. A kelleténél magasabb páratartalom esetén ugyanis elszaporodhatnak az atkák, amik megeszik – szó szerint – az egész tenyészetet. Ha már egyszer megjelentek, akkor megszabadulni tőlük nem is annyira könnyű. Az összes rovart, kukacot ki kell szedni, tiszta vízzel lemosni és egy új tenyészetbe áthelyezni. A régi tenyészetet megsemmisíteni, az edényeket forró vízzel alaposan kimosni. Csak ez a járható út, mert mérgeket (pont a tenyészetünkben található rovarok miatt) nem használhatunk. Ne etessünk a rovarokkal erjedt, penészes vagy rothadó táplálékot, mert felelőtlenségünk hamar megbosszulja magát. Külön megvilágításra nem lesz szükség, de mivel a legtöbbje a trópusokról származik, fűtésre igen. Ne felejtsük el, hogy a megmaradt táplálékot mindig el kell távolítani, a felgyülemlő "piszkot" ki kell takarítani a tenyészedényekből. A trópusi rovarfajoknál az egyik sarkalatos tényező a hőmérséklet. Mivel igencsak melegigényesek, így ha a hőmérséklet alacsony, a táplálkozást beszüntetik és előbb utóbb elpusztulnak. A tücskök, csótányok és sáskák számára az innivalóról egy kicsit trükkösen kell gondoskodni, mert a fiatal lárvák könnyen belefulladhatnak a számukra “mély” vízbe. Ennek kivédésére egy lapos tálkában tegyünk be vizet, abba pedig rakjunk apró kavicsokat. A vizet a kavicsok közül ki tudják inni, de ki is tudnak mászni belőle, ha netán belecsúszna az óvatlanabbja. Alternatív megoldásként adhatunk nekik “víz gélt”, ez még biztonságosabb. Tücsköknél, csótányoknál a szökés megakadályozása érdekében a rovartenyésztő edény felső részét 5-8 cm vastagon belülről be lehet kenni síkosító anyagokkal, hogy ne tudjanak kimászni. Erre a célra a legjobb a gyógyszertárban kapható petrolátum. Külön élmény megfigyelni a gyógyszerész arcát, ha netán megkérdezné, hogy mire kell és megmondjuk neki...

Lisztkukac (Tenebrio molitor):

Talán a legegyszerűbben tenyészthető élőeleség rovarevők számára a lisztkukac. Hátránya, hogy viszonylag magas a kitin és a zsír tartalma, a kényesebb gyomrú madarak (főleg kistestű madarak) számára ezért nem épp a legideálisabb táplálék.

Leggyakrabban a búzakorpát használnak ”táptalajnak” a tenyésztéséhez. Ennek sajnos van egy komoly mellékhatása, amiről viszont kevesen tudnak. Ugyanis a búzakorpa nagy mennyiségben tartalmaz fitinsavat. Ez az anyag jelentős mértékben gátolja az ásványi anyagok felszívódását (kalcium, magnézium, mangán, cink, stb). Emiatt ezekkel a liszkukacokkal etetett madarak – még extra ásványi anyag adagolása esetén is – gyakorta hiánybetegségben szenvednek. Ez a fiókanevelés idején pedig végzetes lehet. Ennek kivédésére vannak akik etetés előtt megnedvesítik a lisztkukacot és “bepanírozzák” különféle porokkal (kalcium, vitaminok). Mások inkább fecskendővel injekciózva “töltik fel” a kukacokat. Hátránya ezeknek a módszereknek, hogy baromi macerásak és vannak madarak akik az így kezelt kukacokat utána már nem nagyon akarják megenni. Egyszerűbb és kényelmesebb megoldás, hogy a táptalajt cseréljük le valami másra. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel a zabpehely. Én speciel amikor hüllők számára tenyésztettem lisztkukacokat, a táptalajhoz kevertem még lemezes haltápot vagy csirke indító tápot is. No, nem a kukacok kedvéért, hanem mivel itt is érvényes az a mondás, hogy “az vagy amit eszel” – így a megfelelően táplált kukacok sokkal egészségesebb táplálékot jelentenek utána az őket elfogyasztó állatoknak is.

Tücskök:

Tücsök tenyésztésre a házi tücsök (Acheta domestica), kétfoltú tücsök (Gryllus bimaculatus) vagy a banán tücsök (Gryllus assimilis) jöhet szóba. Lehet még próbálkozni a nálunk is honos mezei tücsökkel (Gryllus campestris) is, de a hímek sokkal hangosabbak mint az előző fajok hímjei és erősen territoriális viselkedésük miatt nem a legideálisabbak tenyésztési célokra. A nemeket az összes fajnál a nőstények potroha végén található tojócső miatt jól meg lehet különböztetni egymástól. Tenyésztés szempontjából nincs nagy különbség köztük, mindegyik fajnál azonos módon kell eljárni. Szeretik a meleget, a tenyészet hőmérséklete 28-35 °C körüli legyen. Én a banán tücskökkel próbáltam szerencsét, mivel talán ezek a legkevésbé hangosak. Azt azért tudni kell, hogy aki tücsök tenyésztésébe akar belevágni, annak fel kell készülnie az esetlegesen több száz tücsök közreműködésével nyújtott zenekari koncertekre. A nagy tömegben lévő tücskök másik negatívuma az a jellegzetes szag ami az ilyen tenyészetekből árad. Hiába is takarítjuk ki szorgosan az ételmaradékokat a tárolóból, ettől a szagtól nem fogunk tudni megszabadulni. Ha elpusztult tücsköt találunk a tenyészetben azt azonnal távolítsuk el, mert csak még jobban növeli az illatfelhő töménységét és a bomló test bakteriális fertőzést okozhat.
A tenyészet számára a legjobb egy üveg terrárium, melynek a tetejét dróthálóval célszerű lefedni (különben a kicsik a sarkoknál másznak ki, a nagyok pedig egyszerűen kiugranak belőle). Kerülni kell a magas (60% feletti) páratartalmat, az rövid úton a tenyészet romlásához vezet. A szükséges meleget lámpával vagy a terraristák által is használt talajmelegítővel tudjuk biztosítani. A terráriumba tegyünk üres tojástartó dobozokat, hogy a tücsköknek legyen hova bújniuk. Aljzatnak a könnyebb takarítás érdekében ne használjunk semmit, hanem egy külön kis tálban (a lehető legmelegebb helyre) helyezzünk be homok, kerti föld és tőzeg keverékét, a nőstények ebbe fognak majd lepetézni. A tálkában lévő földet tartsuk nedvesen (de ne legyen túlságosan nedves, mert befulladnak a peték). Sajnos a kifejlett állatok képesek megenni a petéiket, így a tálkában a föld felszínére tegyünk egy szúnyoghálót, ezzel meggátolhatjuk, hogy a tücskök a petékből lakmározhassanak. A peték kelési ideje nagyjából 10 nap.
Etetésükre megfelelnek a növényi anyagok: zabpehely, búzacsíra, gyümölcs, zöldség, de nagyon vigyázzunk, nehogy vegyszer maradék legyen azon amit adunk nekik, mert könnyedén kiirthatjuk vele a teljes tenyészetet. Mivel szükségük van némi állati eredetű fehérjére, így kevés reszelt tojást, túrót is adjunk nekik, de még jobb ha száraz kutyatápot kapnak, az nem romlik vagy büdösödik meg.
Ha egyszer beindult a tenyészet, akkor hamarosan nagy mennyiségű és különböző méretű tücsökkel lesz tele a tenyésztő láda, ezek eztán bármilyen méretű és fajtájú madár (vagy hüllő, emlős, stb) számára kiváló minőségű táplálékot biztosítanak.

Fehérjetartalom	20%
Zsírtartalom	7%
Rost (kitin)	közepes

Csótányok:

Ha valaki csótánytenyésztésre adja a fejét, akkor az argentin csótány (Blaptica dubia), a perui csótány (Blaberus craniifer) vagy pettyes csótány (Nauphoeta cinerea) esetleg az erdei, “csoki” vagy más néven orosz csótány (Shelfordella lateralis) közül választhat. Ez utóbbit én nem próbáltam még tenyészteni, de a magasabb páratartalomtól eltekintve a tartása és tenyésztése teljesen megegyezik a pettyes csótányéval.
De miért pont csótány legyen? Nos, a csótányok az összes többi rovarnál egyszerűbben tenyészthetőek, szaporák, táplálóak, ráadásul nem ciripelnek és nem is olyan büdösek mint a tücsök. Néhány fajuk még kimászni is alig tud a sima falú edényekből és mivel kifejezetten a trópusi éghajlatot szeretik, így esetleges szökésük esetén sem kell attól tartani, hogy ellepik az egész környéket. Fehérje tartalmuk messze a legmagasabb (a marhahúséval vetekszik), a hasznos táplálékra jutó kitin pedig lényegesen alacsonyabb mint a lisztkukac esetében. Az egyetlen hátrányuk, hogy csótánynak hívják őket, így a családot lehet nem lesz könnyű meggyőzni egy tenyészet beindításának szükségességéről.
A csótányok mindenevők, de ez nem azt jelenti, hogy pusztán hulladékkal etetve megfelelő minőségű táplálékot jelentenének az állataink számára. Ha rossz minőségű ételt adunk nekik, akkor a csótányok beltartalma is gyengébb lesz, mintha odafigyeltünk volna a táplálásukra. Ráadásul az esetleges romló élelmiszerek kellemetlen szagot árasztanak a tenyésztartály közelében, a bomlásnak indult anyagok, káros baktériumok pedig az állományunkat fertőzhetik meg. Mivel etessük tehát a csótányokat? A legjobb, ha friss zöldséget, gyümölcsöt adunk nekik. Az idény jellegű, olcsó – de nem permetezettel – járunk a legjobban. Felhasználás előtt alaposan mossuk meg, mert a táplálékukon maradt esetleges vegyszer maradványok rövid idő alatt tömeges pusztulást okozhatnak. Állati eredetű fehérje igényük és változatos táplálásuk elősegítésére a fentiek mellé adjunk nekik száraz kutya vagy macskatápot is, így olcsón megoldható a tenyészet táplálékkal történő ellátása. Én a már tücsköknél bevált lemezes haltápot is kipróbáltam, ugyanolyan étvággyal ették mint a kutyakaját, de szerintem a haltáp az összetétele miatt jobban megfelel. Ha nagy tételben vesszük, akkor literenkénti ára nem kerül többe néhány száz forintnál.
Egy kis tenyészetet már akár egy 10 literes befőttesüvegben vagy akváriumban be lehet indítani, egy nagyobb műanyag hordó vagy egy 60-80 literes akvárium pedig már komoly mennyiség előállítását teszi lehetővé. Táptalajra nincs szükség, sőt egyáltalában nincs szükség talajra (emiatt a takarításuk is egyszerűbb). Búvóhelynek tojástartó papír dobozokat tegyünk be, illetve egy műanyag tálcát ahova majd a táplálékot helyezzük. Hőmérséklet igényük nagyon magas (30 – 35 °C), ez azért jó nekünk, mert a mi éghajlatunkon nem tudnak szaporodni ha kijutnának a lakásba vagy a szabadba. Szobahőmérsékleten már csak vegetálnak, 10 °C alatt pedig rövid időn belül elpusztulnak. Páratartalom tekintetében közepes vagy magas igényűek: 60-75 százalék közti értéket kell biztosítani a számukra.
Talán a legelterjedtebb és a legkönnyebben szaporítható a pettyes csótány. Ezt a kb 3 cm méretű trópusi csótányfajt eredetileg Blatta cinerea névvel illették a tudósok, 1922 óta azonban már a Nauphoeta cinerea a tudományos neve. Eredetileg Kelet-Afrikából származik, de mára már a trópusokon széles körben elterjedt. Kuba, Mexikó, Madagaszkár, Brazília, Ausztrália – mindenütt ott van. Csak a hidegebb éghajlat képes meggátolni abban, hogy az egész világot meghódítsa. Eleven “tojók”, a peték (30-40 darab) a nőstény testében fejlődnek ki, közvetlenül a kikelés előtt tojja le őket. A peték a nőstény testét elhagyva azonnal megnyílnak és a kicsik kimásznak belőle. Első táplálékuk a peteburok lesz. Ilyenkor még fehér színűek és puha a testük. A kitin hamarosan megkeményedik rajtuk és a színük is barnába vált át. Ahogy nőnek, többször is levedlik ezt a kitin páncélt magukról. A kikeléstől számítva 2-3 hónap szükséges a teljes kifejlődésig, a maximum élettartamuk 10-12 hónap.
Az erdei (orosz) csótány Ázsia és Afrika területéről származik. Méretre egy kicsit kisebb a pettyes rokonnál. Azt kell mondjam, még az előzőnél is szaporább faj. Erősen páraigényes (~70%), ha kevés a pára, akkor beszáradnak, vagy nagyon rossz arányban kelnek ki a peték. Ha túl sok a pára, akkor viszont a már említett atkásodás mellett a penészedés is probléma lehet. Ha azonban odafigyelünk a páratartalomra és emellett jól szellőztetjük a tenyészetet, nem hagyunk bent megromlani a táplálékot, akkor ezek a problémák természetesen kivédhetők. A nőstény a petéket úgynevezett Ootheca-ban helyezi el (ez egy csomó pete egy nagy kupacban, amit egy proteinben gazdag habos anyag vesz körül). A kicsik ebből olyan 4-5 hét alatt kelnek ki. A kikeléstől az ivarérésig 3 hónap szükséges. Sem a lárvák sem pedig a kifejlett egyedek nem képesek felmászni a sima felületen, de a felnőtt hímek képesek repülni, ezért a tenyészet tetejét mindenképp le kell fedni valamivel.

Tapasztalatom alapján tenyésztési célra az egyik legideálisabb az argentin csótány. Mint ahogy a neve is sugalmazza Argentínában, illetve azon a környéken honos. Csak egy kicsivel kell magasabb páratartalom neki mint a pettyes csótány esetében, ugyanakkor ez a faj is “eleven tojó”. Méretre jóval nagyobb az előzőeknél, akár az 5 centimétert is elérheti a kifejlett egyed testnagysága. A nemek könnyen megkülönböztethetőek, a hímeknek jól látható szárnyuk van, míg a nőstényeknek csak egy aprócska szárnycsonk jutott. Nagyon kényelmes mozgású rovarok. A csótányokra jellemző a fejveszett rohangálás, de ezek kifejezetten nyugisak hozzájuk képest. Fejlődésük picit lassabb, 3-4 hónapnak is el kell telnie amíg a petéből kikelt kicsikből ivarérett, kifejlett egyedek lesznek. Viszont akár két évig is elélhetnek. Bár ugyanúgy mindenevők mint az előző fajok, de az én tapasztalatom szerint ezek különösen rajongnak az édes gyümölcsökért. Amikor vödörszámra dobálják utánunk az olcsó narancsot a nagyobb kereskedelmi hálózatok boltjaiban, érdemes beszerezni egy nagyobb mennyiséget belőle. Az édes narancsot aztán akár minden nap adhatjuk nekik, nem fogják megunni. Azt azért érdemes még tudni, hogy a citrusfélék héját ne adjuk nekik, mert azt olyan sokféle vegyszerrel kezelik, hogy emiatt gyakorlatilag halálos a rovarok számára.

Fehérjetartalom	35%
Zsírtartalom	6%
Rost (kitin)	közepes

Viaszmoly lárva:

Nagy viaszmoly (Galleria melonella), illetve a kis viaszmoly (Achroea grisella) egy igen tápláló, kitinben szegény, de zsírban gazdag táplálékforrás. Komoly hátránya, hogy tenyésztése meglehetősen macerás. A hernyók a legapróbb résen is kimásznak, a lepkék pedig akármilyen óvatosak is vagyunk, rendszeresen kirepülnek. Szerencsére sem az ételt, sem pedig a ruhákat nem rágják meg, de a legváratlanabb helyeken fogunk találni begubózott bábokat vagy éhen halt lepkéket. A viaszmolyok tápláléka szerencsére kizárólag a méhviasz. Sajnos manapság meglehetősen nehéz méhviaszhoz jutni és ha mégis, akkor gyakran túl drágán adják. Szerencsére a hernyókat be lehet csapni, ha jobb nincs kénytelenek lesznek beérni a mesterséges táppal. Ez a táp pedig a következő: 4 rész zabpehely (vagy kukorica pehely), 4 rész rizspehely (vagy rizsliszt), 2 rész méz, 1 rész glicerin. Ezt felmelegítjük (kb 35 °C hőmérséklet már bőven elegendő) és alaposan összegyúrjuk. Az állagának olyasminek kell lennie mint a gyurma. Ha hígabb, akkor sűrítsük kukorica vagy rizsliszt hozzáadásával, ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá több mézet. A kész anyagból formázzunk öklömnyi gombócokat. Ezek egy részét egy jól záródó nejlon zacskóba helyezve a hűtőben tárolhatjuk a későbbi felhasználásig. A tenyészedénybe (ami lehet akár egy 5 literes befőttes üveg is) helyezzünk be a gombócokból párat, majd erre jönnek a peték vagy a már kifejlett lepkék. Az edényt sűrű szövésű dróthálóval fedjük le, mert a műanyagot rövid idő alatt átrágják.
A tenyészet akkor működik a leghatékonyabban, ha pontosan 28 °C hőmérsékleten tartjuk. Külön érdekessége a dolognak, hogy amikor már sok hernyó található a tenyészetben, akkor saját maguk is képesek megnövelni a hőmérsékletet. Ez persze csak vészmegoldás, így ugyanis a fejlődés helyett a fűtésre használják el a táplálék egy részét. A lepkék életük során ezernél is több petét raknak le. Sajnos a legoptimálisabb körülmények között tartva sem élnek olyan sokáig mint a méhkaptárakban, így szerintem a tenyésztett lepkék ennek csak maximum a felére képesek. A táptalajt akkor kell cserélni, amikor annak a felszínén megjelennek a hernyók. Ekkor a gombóc belső része már gyakorlatilag elfogyott és néhány napon belül összeomlik. Az életciklusuk meglehetősen gyorsnak mondható: kb másfél hónap. Ennyi időnek kell eltelnie a peterakástól a petéből kikelt lárva kifejlődésén át a következő ivarérett generáció megjelenéséig.
A tenyészetre a legnagyobb veszélyt az atkák jelentik. Vigyázzunk a páratartalommal, ha sikerül azt 30% körüli szinten tartani, akkor nem kell félni az atkák megjelenésétől.

Fehérjetartalom	15%
Zsírtartalom	24%
Rost (kitin)	alacsony

Perui gyászbogár (Zophobas morio):

Egy időben a lisztkukac kiváltásán gondolkodtam és megpróbáltam a perui gyászbogár lárvájának tenyésztését. Utólag azt kell mondjam nem érte meg. Magas kitintartalma mellett nem sokkal kedvezőbb a tápértéke mint a lisztkukacnak. A perui gyászbogár lárvája ráadásul harapós is. Fiatal állatoknak csak akkor szabad adni, ha előtte alaposan megropogtattuk egy csipesszel a lárvákat. Az amelyik egyszer már megjárta vele, a legközelebb igen agresszívan fog viselkedni vele szemben. Püfölik, csócsálják, alaposan megdolgozzák mielőtt megennék. Igyekeznek esélyt sem hagyni a kukacoknak.

Mivel a perui gyászbogár számára 70%-os páratartalmat kell biztosítani, ezért itt is fontos a jó szellőzés. Tényészedénynek ugyanolyan méretű, kialakítású tartály megfelelő mint a lisztkukacok számára használatos. Vannak akik földel kevert tőzegre esküsznek mint táptalaj, de a gyakorlatban ugyanolyan jó eredményeket lehet elérni egy korpás- zabpelyhes keverékkel mint a lisztbogár esetében. Azonban ez esetben vigyázni kell, hogy a táptalaj a magasabb páratartalom miatt nehogy penészedésnek induljon. A gyászbogarak egyébként nem válogatósak, szinte bármit megesznek, de táplálásuk során rendszeresen állati eredetű fehérjére is szükségük van. Egy ismerősöm egyszer egy komplett egér csontvázat takaríttatott le velük (a csontok kivételével mindent megettek).

Tenyésztésük nem nehéz, így könnyedén eljuthatunk a már bebábozódásra kész, megfelelő méretű kukacokig. A gondok itt kezdődnek. A kukacok nem akarnak bebábozódni. Ez mondjuk jó, mivel sokáig fel lehet használni a kukacokat a bebábozódás veszélye nélkül, de tenyésztéshez pont nem erre van szükség, hiszen nekünk kifejlett bogarak kellenek. De mi a baj, miért nem bábozódnak be? Nem kell megijedni, ez teljesen normális jelenség. Egyszerűen a kukacok olyan feromont termelnek, ami meggátolja a többieket a bebábozódásban. Ha azonban a kukacokat külön tesszük, akkor rövid időn belül (a többiek közelségének megszűnésével) be fognak tudni bábozódni. Ez egy kicsit macerássá teszi a dolgokat, mert minden  egyes kukacnak egy önálló “lakást” kell biztosítani a bábozódás idejére. Erre a célra egy aprócska doboz vagy orvosságos üveg tökéletesen megfelel. Helyezzünk bele egy kevés táptalajt és egy darab lárvát. Ügyeljünk a szellőzésre is. A bebábozódás után valamivel kevesebb mint egy hét kell a rovar kikeléséig, és kb. még három hét az első peték megjelenéséig. A bábból frissen kikelt bogarakat ne tegyük azonnal össze, mert bizony alaposan megrágják a még meg nem keményedett kitinvázzal rendelkező társaikat. Ugyanígy gondot jelent, hogy a petéket mind a kifejlett bogarak, mind pedig a lárvák elfogyasztják.

A feletetni kívánt lárvákat – a lisztkukaccal ellentétben – ne tartsuk hűtőben, mert 15 °C alatt rövid időn belül elpusztulnak.

Fehérjetartalom	20%
Zsírtartalom	18%
Rost (kitin)	magas

Rózsabogarak:

Nem éppen kezdőknek való a rózsabogár tenyésztése – bár túlzás lenne azt mondani, hogy nehéz. A lárvákkal nincs különösebb probléma, de a kifejlett bogarak már igényesebbek. Nappal folyamatos megvilágításra, táplálékként pedig virágporra és nektárra van szükségük a megfelelő fejlődéshez. Egy kifejlett bogár (pl. Pachnoda marginata) mérete három centiméter körül van, a lárvák viszont jóval nagyobbak, akár a 6 centimétert is elérhetik és könnyen emészthetőek, nagyon magas a protein tartalmuk.

Tenyésztésükhöz egy közepes méretű, jól szellőző akváriumra lesz szükség. Hőmérséklet igényük – mint minden trópusi fajnak – magas. Folyamatosan 27 - 30 °C körüli melegre lesz szükségük és állandóan nedves talajra és közepesen magas (65% körüli) páratartalomra. Bár kevésbé érzékenyek a túlnedvesítésre, de ha ez mégis tartósan előfordul, akkor bakteriális betegségek vagy penészedés teheti tönkre a tenyészetet.

Talajnak korhadó levelek (70%), fűrészpor és tőzeg (30%) keverékét használjuk. Erre a célra a nyitvatermők levele, kérge, fája nem alkalmas. Ugyanígy kerülendő a diófa levele annak mérgező (juglon) tartalma miatt. Javasolom a bükk, tölgy, juhar, platán levelek, illetve fa használatát. Nagyon fontos, hogy a felhasznált anyagok javarészt olyanok legyenek amik már korhadásnak indultak. A kész keveréket felhasználás előtt 110 °C-ra előmelegített sütőben hőkezeljük, hogy még véletlen se hurcolhassunk be valami nemkívánatosat a tenyészetbe. A talaj vastagsága minimum 15-20 cm legyen, tetejére pedig tegyünk még további értékes tápanyagokat: alma, körte, reszelt répa, saláta, dugósított nyúltáp vagy lemezes haltáp.

A petékből a lárvák két hét alatt kelnek ki, a maximális méret elérésére másfél hónap szükséges. Ekkor pár nap alatt bebábozódnak egy a nyálukból készült gubóban. A bebábozódástól számított 10 - 12 nap elteltével már egy teljesen kifejlett rovar mászik elő a földből. A kifejlett rózsabogarakat lédús gyümölccsel, nektárral, mézzel, virágporral (virágokkal) táplálhatjuk.

Fehérjetartalom	~27%
Zsírtartalom	~9%
Rost (kitin)	a lárvákban alacsony

Vándorsáska:

A vándorsáskák szaporítása kissé eltér az eddig ismertetett élő eleségekétől. Nemcsak azért, mert a rózsabogarakhoz hasonlóan nappal intenzív világításra van szükségük, és nem csak azért, mert száraz környezetet kell biztosítani a számukra, hanem azért is, mert éjszakára a hőmérsékletet nagyjából a felére kell csökkenteni a megfelelő mennyiségű szaporulat elérése érdekében. Persze enélkül is lesz szaporulat, de közel sem annyi mintha minden feltétel teljesülne.

Ha a nehézségek ellenére mégis belevágunk a tenyésztésükbe, akkor vagy az afrikai vándorsáska (Schistocerca gregaria), vagy pedig a keleti vándorsáska (Lucusta migratoria) közül választhatunk a hazai kereskedőknél. A keleti vándorsáska egy picit kisebb mint az afrikai rokona, de tartásuk és tenyésztésük teljesen megegyező.

A legjobb ha egy jól szellőző terráriumba helyezzük őket aminek az alján homokos talaj található, tetején pedig izzók biztosítják a meleget és a fényt. Mindenképp tegyünk be nekik mászásra alkalmas ágakat és a szellőző nyílásoknál sűrű dróthálóval akadályozzuk meg a szökést. A hőmérséklet napközben egészen 30-32 °C-ig felmehet, de éjszakára ennek körülbelül a felére kell csökkennie. Ha ezt az éjszakai hőmérséklet csökkentést nem tudjuk megoldani, akkor jóval kevesebb szaporulatra számíthatunk. Az utódok körülbelül három hét alatt kelnek ki, fejlődésük nagyjából öt hétig tart, a kifejlett egyedek két hét után lesznek ivarérettek és mindössze nyolc hétig élnek. Ezalatt a rövid idő alatt viszont akár 600-700 petét is lerakhatnak. A peték részére érdemes kis dobozokat betenni, abba homokos-tőzeges talajt helyezni, amit még ha egy kicsit nedvesen is tartunk, akkor azzal ideális körülményeket teremthetünk.

Táplálásukra használhatunk zabpelyhet, búzadarát, lemezes haltápot és akár csíráztatott magokat is. A csíráztatott magokat hagyjuk jó nagyra nőni, 5-6 napot is várhatunk az első csírák megjelenése után. Adhatunk nekik a kertből szedett fűféléket is, de ezzel kockáztatjuk az esetleges élősködők behurcolását (fonálférgek mint pl: Mermis nigrescens). Vigyázni kell még a nedves táplálékkal is, mivel ha túl sok vagy túl nedves, akkor képes kedvezőtlen mértékben megemelni a páratartalmat. A tenyésztőedényükben a páratartalom soha nem emelkedhet 45% főlé.

Fehérjetartalom	24%
Zsírtartalom	8%
Rost (kitin)	közepes

Bár nekem jelenleg is fenntartásaim vannak a földigiliszta táplálékállatként történő hasznosításával kapcsolatban, de néhány ismerősöm évek óta etet vele, és eddig semmi erre visszavezethető egészségügyi problémát nem tapasztaltak. Talán igazuk lehet, hiszen ha csak a saját tenyészetből származókat használjuk fel, akkor a kockázatokat (bakteriális fertőzés, bélférgesség, stb) a minimálisra lehet csökkenteni. Vásárolni nem érdemes, mert a horgászboltokban kapható csali-giliszták szinte kizárólag csak trágyagilisztákból állnak, amik teljesen alkalmatlanok takarmányozási célra – a trágyán keresztül rengeteg káros baktérium jut a szervezetükbe amit aztán feletetéskor a madaraknak átadnak. A természetben található giliszták köztesgazdaként hordozói lehetnek néhány élősködőnek. Azonban a tenyészetben lévő giliszták a kontrollált környezet és a megfelelő táplálék következtében nem okoznak fertőzést. A tenyészet másik előnye, hogy a bélféreg peték az életciklusuk megszakítása miatt már nem lesznek jelen a felhasználás idejére a gilisztákban.

A frissen beszerzett trágyagiliszta (Eisenia fetida) a fent említett okok miatt nem a legideálisabb, a közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris) szaporodási ciklusa viszont sajnos meglehetősen hosszú. A két faj jól megkülönböztethető: a trágyagiliszta 6-8 cm, élénk vöröses színe van; a földigiliszta inkább barnás, halványabb színű, mérete jóval nagyobb (akár 30 cm is lehet). A giliszta hímnős (azaz mindegyik egyed egyszerre hím és nőstény is egyben), de szaporodáshoz mindenképpen szükségük van egy másik példányra. A tenyészet beindításához szép nagy méretű (ivarérett) egyedeket válasszunk. Bár igaz, hogy akár két darab is elegendő a szaporodáshoz, mégis inkább legalább egy tucatnyi gilisztával próbálkozzunk a tenyészetet beindítani. Ne lepődjünk meg azon hogy csak nagy sokára lesz szaporulat, ugyanis a giliszták petéből történő kikeléséhez és kifejlődéséhez – fajtól függően – nagyjából 2-8 hónapra van szükség. Ráadásul egy kokonból csak egy giliszta lesz, így érthető, hogy miért érdemes nagyobb mennyiségű  gilisztával indulni.

A tenyészet kialakításához szerezzünk be egy nagyobb vödröt vagy műanyag ládát. Mivel a pangó víz nem tesz jót a tenyészetnek, így az edény aljára fúrjunk apró lyukakat amin keresztül a felesleges víz eltávozhat. Alulra 5 centis rétegben sódert helyezzünk, arra pedig egy műanyag szúnyogháló kerüljön (megakadályozandó, hogy a giliszták az alsó sóderes rétegbe juthassanak). Erre mehet egy réteg föld amit jó minőségű lombföld és tőzeg keverékéből készítsünk (80% lombföld, 20% tőzeg). Táplálékukat keverjük a földhöz vagy rétegekben helyezzük az edénybe. A földigiliszta mindenevő, de mivel nincs megfelelő emésztőnedve ami a nehezebben emészthető anyagokat segítene lebontani, így a földben található korhadó (de nem rothadó) anyagokat eszi meg. Erre a célra használhatunk kerti avart, zabpelyhet, kukoricadarát, stb. Nagyon vigyázzunk, hogy a különböző műtrágyák és rovarölő szerek a gilisztát éppúgy megölik mint a rovarokat, így csakis tiszta, vegyszermentes anyagokkal tápláljuk őket. A kész tenyészet tetejére zsákvászont helyezzünk (az alá tudnak kimászni a giliszták) és tartsunk az egész tenyészetet nedvesen, de nem lucskosan. Kerüljük a nagy melegeket, a legjobb hely talán a pince vagy valami nem túl meleg tároló helység. Télen vigyázni kell a hőmérséklettel, mivel ha a földréteg átfagy, akkor a giliszták is elpusztulnak. A tenyészetnek nem kell világítás, sőt az kifejezetten káros, ugyanis az erős fény akár egy óra alatt képes elpusztítani a gilisztákat, mivel a vérsejtjeik elbomlanak a fény hatására. Friss táplálékot számukra a zsákvászon alá helyezhetünk, ha a régi már elfogyott volna. Az egész tenyészetet évenként egy - két alkalommal átpakolhatjuk egy másik előkészített edénybe vagy lecserélhetjük a felső kétharmad részét friss földkeverékre.

Még egy kis érdekesség. A közhiedelemmel ellentétben a kettévágott gilisztából nem lesz két giliszta, csak a levágott végét képes visszaregenerálni. A közepénél kettévágott giliszta pedig elpusztul.

Fehérjetartalom	68%
Zsírtartalom	9%
Rost (kitin)	alacsony

A rovartenyészetek kártevői:

Penészevő gabonabogár (Alphitobius diaperinus). Megeszi a petéket és a fiatal lárvákat. Kiirtására az egyetlen mód, ha egyesével eltávolítjuk.

Vöröslábú hullabogár (Necrobia rufipes). Kb fél centiméteres zöldes színű bogár. A petéket és a fiatal lárvákat eszi meg, sajnos szintén csak egyesével lehet eltávolítani a tenyészetből.

Mint látható, a rovartenyésztés nem egy bonyolult valami, bátran lehet próbálkozni vele.

Ajánlott irodalom:

• Futtertierzucht - Lebendfutter für Vivarientiere / Ursula Friederich, Werner Volland (ISBN-10: 9783800148424)
• Breeding Food Animals LIve Food for Vivarium Animals (ISBN-10: 1575240459)
• Nematodes for biological control of insects. / CRC Press, Boca Raton, FL. (ISBN-10: 0849353335)
• Edible insects: future prospects for food and feed security / Food and Agriculture Organization of the United Nations. (ISBN-10:9251075956)
• The Physiology of Earthworms / by M S Laverack (ISBN-10: 1179970292)