Mint a legtöbb kakadufaj, a rózsás kakadu is Ausztráliából származik. Nagyon jól alkalmazkodott az ember jelenlétéhez, urbanizálódott, élőhelyén a nagyobb városokban is megtalálható már. Mivel nem fél az embertől és roppant találékony, így a farmerek magtárait és a földeken a terményeket is rendszeresen dézsmálja. Táplálékbőség idején akár több ezer madarat számláló csoportokba verődik. Egyes – amúgy erősen túlzó – becslések szerint minden évben az ausztráliai farmerek magtermésének közel 20%-át ők pusztítják el. Emiatt aztán szó szerint tűzzel-vassal irtották őket. Szerencsére a nemzetközi felháborodás hatására az ausztrál kormány védetté nyilvánította ezt a fajt is, csak néhány állam mezőgazdasági területein szabad gyéríteni az állományukat.
Hangutánzó képessége még a kakaduk között is csak közepesnek számít, de pár szóra azért persze megtanítható. Ennek ellenére igen kedvelt szobamadár szerte a világban. Ha egyszer nem jó hangutánzó, akkor mégis mitől olyan népszerű? A kérdésre a madár viselkedése adja meg a választ. Valaki egyszer nagyon találóan tollas majmoknak nevezte a rózsás kakadukat és nem véletlenül. A rózsás kakadu vagy más néven „galah” mókás, kíváncsi madár. Nagyon ragaszkodó, erősen szociális természetű, de nem annyira bújós mint a többi kakadu. Nem csak egy emberhez kötődik, hanem az egész családhoz – számára ez jelenti a csapatot. Mivel nem olyan zajos mint a kakaduk többsége, ezért alkalmas szobamadárnak is. A hangja nem túl erős, inkább úgy „nyikorog” mint egy borzasztóan rozsdás talicska. Ez persze nem azt jelenti, hogy időről időre ne eresztené el a hangját és ne rikácsolna hangosan. Ugyanakkor kevesebbet zajong és amikor hangos, akkor sem annyira elviselhetetlen, mint a többi kakadufélék általában. Kiváló repülő, akrobatikus módon manőverezve, nagy sebességgel képes szárnyalni. Ezen tulajdonsága és tanulékonysága miatt rendszeres szereplője a papagájshow-oknak, illetve gyakori madár az úgynevezett „free flight” bemutatókon.
Táplálásával nagyon óvatosnak kell lenni, mert különösen hajlamos az elhízásra, könnyen kialakul rajta zsírdaganat. Ha egészségben és hosszú ideig akarjuk élvezni társaságát, akkor a napraforgómagot szinte teljesen száműzni kell az étrendjéből. Étrendjük háromnegyed részét a lisztes magok teszik ki, a maradék pedig zöldeleség, gyümölcs és csíráztatott magvak. A legbiztosabb ha direkt kakaduk számára készült magkeverékkel etetjük (az egy olajos magvakban szegény, szinte teljesen napraforgómag mentes keverék). A természetben elsősorban a földről eszik fel a magokat, ezen szokásukat a kerti röpdében is megtartják, erre célszerű odafigyelni.
Hazájában a nagy szárazságok idején hosszú ideig kénytelenek nélkülözni a vizet. Ilyenkor székletük teljesen száraz, szinte semmi vizet nem ürítenek. Érdemes ezt a képességét figyelembe venni, mert ha nem ízlik nekik az ivóvíz, akkor akár napokig képesek nem inni belőle. Emiatt a vitaminokat vagy az esetleges gyógyszert inkább az ételéhez keverve célszerűbb adagolni.
Tenyésztése során a legnagyobb kihívást a megfelelő méretű hely biztosítása jelenti, ugyanis a sikeres tenyésztéshez tágas röpde szükségeltetik. Tapasztalt tenyésztők 5-6 méter hosszú és 1,5 - 2 méter széles röpdét tartanak a megfelelőnek a számára. Ha a párok között agresszió tapasztalható, akkor lehetséges, hogy az a nem eléggé tágas röpde miatt következik be. Bár a hímek a többi kakadufajtól eltérően nem agresszívek a tojóval szemben, de a zárt és ingerszegény térben ez mégis előfordulhat. Megoldást jelent, ha a szomszédos röpdében más párokat láthatnak, így a figyelmük megoszlik. Egy másik működőképes megoldás, hogy békés, nem agresszív madarakat tesznek melléjük, így azok jelenlétükkel, mozgásukkal lekötik a hím figyelmét. Több párt, vagy több ivarérett madarat viszont ne akarjunk együtt tartani, mert az a gyengébbek halálával fog végződni. Ivarérés előtt illetve az fészkelési időn kívül amúgy nem mutatnak egymással szemben agressziót.
A költési szezon előtt megnő a rágásigényük. Élőhelyükön ilyenkor az odú környékén talált ágakat és fák kérgét rágcsálják és képesek lehántani a fák kérgének jelentős részét. Az odút is falevelekkel bélelik ki, de az ehhez szükséges levélmennyiség többszörösét “darálják le” ilyenkor. Lehetséges, hogy a fészkelési hajlandóságot növelhetjük, ha kellő mennyiségű rágnivalót biztosítunk ebben az időszakban a számukra.
Fiatal korukban a nemek ránézésre nem különböztethetőek meg, a legbiztosabb módszer erre a DNS teszt. Ivarérés után a hímek írisze sötétbarna, szinte fekete, a tojónak viszont világosbarna, vöröses árnyalatú. Meglehetősen későn válnak ivaréretté, ez a legkorábban három évesen következik be, de inkább csak 5 éves korukra várható. Hosszú ideig élnek, fogságban akár 50 évig is. A madarak számára keményfából készült fészekodú használata javasolt, melynek méretei: 25x25cm az alapterület és 45-50cm a magasság. A bebújónyílás átmérője 10-11 cm. A tojások mérete 3,5cm x 2,6cm, alkalmanként 2 - 5 darabra lehet számítani. Az inkubációs idő 29 nap körül van, a költésben mindkét szülő részt vesz. A kicsik bámulatosan gyorsan nőnek, körülbelül 40 nap elteltével kirepülnek. A kicsikre – fejlődésüktől függően – két hetes koruk után lehet a 9,5mm belső átmérőjű zárt gyűrűt feltenni.