Az arapapagájok igazi óriásai a díszmadaraknak. A legnagyobb testű papagájok. Ha valaki egyszer élőben is találkozott velük, akkor biztos lenyűgözte őt ezen madarak szépsége, eleganciája és nem utolsósorban intelligenciája. Az arák a papagájtartás csúcsát jelentik. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ilyen madarat fogadjanak be otthonukba, egyrészt igen költséges madarak, másrészt nagy mozgásigényük miatt csak volierben vagy madárszobában tarthatóak. Mivel mindegyik ara faj CITES védelem alatt áll, így a velük történő kereskedés – beleértve a esetleges szaporulatot vagy az elhullást is – bejelentés köteles. Némelyik ritkává vált fajt még az állatkertek vagy madárparkok is csak szigorú megkötésekkel tarthatnak. Ezen utóbbiakról most nem írok.
Hatalmas csőrük könnyedén birkózik meg a legkeményebb magok héjával is. Mégis kevesebbet rágnak mint ahogy az a nagy csőrük alapján feltételezhető lenne. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek rövid idő alatt hatalmas károkat okozni a lakás berendezésében ha felügyelet nélkül maradnak. Erős csőrüknek köszönhetően igen komoly sérülést is képesek okozni, bár ez nem jellemző szerencsére. Hangerejük is – szó szerint – eget rengető. A kerti volierben tartott madár ha egyszer kiereszti a hangját, akkor az több száz méterről is jól hallható. Most képzeljük el ugyanezt a hangot zár térben. Szerencsére a megfelelően szocializált madár ritkán él ezzel a hangos kommunikációjával, emiatt egyáltalán nem nevezhetők zajos madárnak.
Élőhelyükön kisebb – nagyobb csapatokban élnek, sokuk még a szaporodási időben is a többiek közelében marad. Ennek megfelelően a kedvencként tartott arának is szüksége van, hogy a „csapat” teljes jogú tagja lehessen. Csak ebben az esetben a körülötte élő emberekkel alkot csapatot. Az egyedül tartott madár rendkívül erős kötődést mutat az általa kiválasztott ember iránt, ez az ivarérettségük elérése után kissé zavaró lehet. Ha párban tartjuk őket, akkor ez a kötődés gyengébb lesz, a madár kiegyensúlyozottabb viselkedést fog mutatni. Minden esetben nagyon fontos a szocializáció, a nem megfelelően nevelt ara papagáj rikácsolóssá, csípőssé, agresszívvá válhat.
Serdülőkorban szeretnek birkózni, mászkálni játszani, ilyenkor feszegetik a határokat és előfordulnak erőteljesebb csípések is. Ha ilyenkor odafigyelünk és megfelelően kezeljük ezeket az eseményeket (nem büntetni kell a madarat, hanem megértetni vele, hogy ezt egy nem kívánatos viselkedés), akkor a későbbiekben nem lesznek ilyen problémáink velük. Folyamatos motivációkra, játék lehetőségekre és rágcsálni valóra van szükségük. A legjobb ha nagy tér és nagy játszóhely áll a rendelkezésükre. Játékokra azonban később is szükségük lesz, mivel nagyon intelligens madarak, ha nincsenek kellőképpen motiválva, könnyen elunják magukat. Az unatkozó papagáj pedig sokat kiabál – gazdái és a szomszédok nagy örömére – de könnyen tolltépőssé is válhat. Intelligenciájukra jellemző, hogy képesek a tárgyállandóság felismerésére, meg tudják különböztetni a jobb és bal fogalmát, a logikai feladatokat pedig az embereket is megszégyenítő sebességgel oldják meg.
Hormonális időszakban az arapapagájok – hasonlóan a többi nagytestű papagájhoz – jól láthatóan másképp viselkednek. Más papagájokhoz képest talán kevésbé viseli meg őket ez az állapot, de itt is lehetnek kivételek. A legnagyobb változás véleményem szerint a sárgaszárnyú ara tojóknál figyelhető meg – persze egyedenként eltérő lehet ennek mértéke.
Apropó, viselkedés. Ahogy más papagájokra sem lehet ráhúzni egy sablont, úgy az aráknál is érvényes az, hogy minden madár egy egyéniség, ezért mindegyik kicsit más. Van amelyik okosabb, van amelyik egyáltalán nem egy lángész. Van amelyik ügyesebb, de a másik meg kifejezetten kétballábas. Van amelyik bújós és van amelyik csipkelődős. Beszéd utánzási képességük amúgy sem kimagasló, de pár szót meg tudnak tanulni, ugyanakkor vannak olyan egyedek amelyek sosem szólalnak majd meg. Bár az interneten rákeresve hol az egyik hol a másik fajra írják, hogy szelídebb vagy barátságosabb mint a másik, de legalább annyi ellenpéldát lehet majd találni, hallani ezekről mint amennyi megerősítésről olvasni. Ismét csak azt tudom mondani erre, hogy minden madár egyéniség, nem a faj vagy a neme az ami igazán számít.
A természetben az arák magokat, gyümölcsöket és különféle diókat esznek. Táplálékuk nagy részét ezek az igen kemény, nehezen feltörhető diófélék teszik ki, csőrük tökéletesen alkalmazkodott ezeknek a kibontására. Ennek megfelelően nekünk is megfelelő összetételű és arányú táplálékkal kell etetnünk őket. Itt rögtön szeretném felhívni a figyelmet, hogy mivel a földimogyorót (Arachis hypogaea) nem lehet tökéletesen aflatoxin mentessé tenni, így ezt – bár sajnos nagyon sok amúgy minőségi magkeverék is tartalmazza – mindenképp hagyjuk ki a magkeverékből. Én a gyári keverékből etetéskor egyszerűen eltávolítom a földimogyorót. Egyébként a kereskedelemben kapható aráknak való magkeverékek – a gyártók földimogyoró mániájától eltekintve – tökéletesen megfelelőek. Persze van lehetőségünk egy kicsit feljavítani mindenféle finomsággal. A kereskedésekben kapható közönséges dió (Juglans regia), mandula (Prunus amygdalus) vagy a mogyoró (Corylus) mellett a kevésbé ismert, de kis utánjárással beszerezhető fekete dióval (Juglans nigra) is kedveskedhetünk nekik. A kemény héjú diófélék már csak azért is hasznosak a számukra, mert mivel a magok feltörésével sok időt töltenek el, ez a tevékenység leköti őket, kevésbé marad idejük unatkozni. Már csak emiatt is ostobaság kizárólag vagy arányaiban nagyrészt pellet alapú diétán tartani az arákat. Tenyésztési időszakban a megfelelő táplálék olyannyira fontos, hogy a madaraknál a táplálék nem megfelelő összetétele (kevés dióféle, olajos magvak alacsony aránya) gyakran okozhat szaporodási problémákat. Néhány problémásabb ara párnál például nagy mennyiségű makadámdió (Macadamia integrifolia) adásával sikerült őket költésre bírni.
Egy érdekes tévhit is elterjedt az arák táplálkozásával kapcsolatban. Megfigyelték ugyanis, hogy az arák a folyópartok agyagos részéből fogyasztanak. Úgy gondolták, hogy ennek célja a méregtelenítés, hiszen az elfogyasztott esetleg mérgező növények hatóanyagait az agyag közömbösítheti. Azonban volt a megfigyelésekben egy aprócska furcsaság. Csak egy bizonyos területen élő arák fogyasztottak agyagot, távolabbi helyen élők azonban már nem. Több évnyi kutatómunka után jöttek rá a megoldásra. Csak azon a területen fogyasztanak az arák – de valójában más papagájfajok is – a folyóparti agyagból ahol a tengertől való távolság miatt a növények nátrium tartalma alacsony. A folyóparti agyagban viszont ez az ásvány a növényekhez képest többszörös koncentrációban van jelen. Tehát nem a méregtelenítés, hanem a hiányzó ásványi anyag miatt eszik a folyóparti agyagot. Épen ezért egyáltalán nincs szükség a háznál tartott madarak „agyag szükségletének” kielégítésére, a magkeverékekben és gyümölcsökben bőségesen megtalálható a szükséges nátrium, azt kiegészíteni vagy külön adagolni felesleges, sőt akár káros is lehet.
Ha már az ásványi anyagok kerültek szóba, akkor még egy érdekesség ezzel kapcsolatban. A nagy gyártóktól kezdve a nálunk kevésbé ismertekig bezárólag az összes kézinevelő tápban a természetben mért táplálék kalciumszintjénél jóval alacsonyabb mennyiség található. Még a BSAVA ajánlása is kevesebb a mért értékeknél, azonban még ezt az alacsonyabb mennyiséget sem éri el az ami a tápokban van. A természetben 1.5% a mért kalcium mennyiség, míg a tápokban 0.6% és 0.9% között található. Kicsit furcsa, hogy a gyártók a tudományos ajánlásokra hivatkoznak, mivel az 1.2% és nem kevesebb. A gyakorlat szerint ráadásul még ez az ajánlás is alábecsült a valósághoz képest. Vajon mi oka lehet ennek? Mindenesetre lehet, hogy a kézinevelő tápokat nem ártana némi plusz kalciummal kiegészíteni. Sajnos a felnőtt madaraknál sem sokkal jobb a helyzet. A természetben végzett vizsgálatok és a tenyésztők, madártartók körében végzett takarmány elemzések alapján legalább 50%-al növelni kellene a kalcium bevitelt a kifejlett madarak esetében. Hosszú távon az ilyen mértékű hiány ugyanis akár egészségügyi problémákat is okozhat.
Ivarérettségüket – persze ez fajonként eltérő – relatíve korán érik el, de tenyészérettségük csak valamivel később következik be. Tenyésztésükhöz megfelelő élettérre van szükségük, kis helyen nem fognak vagy csak igen nehezen fognak szaporodni. Érdekességképpen jegyezném meg, hogy míg nálunk a tenyészröpdék magassága két méter, de a legjobb esetben is csak két és fél méter, addig a Loro Parkban az arákat 4,8 méter magas röpdékben tartják. Mivel ők a fák lombkoronájában töltik napjaik nagy részét így ebben a magas térben igazán jól érzik magukat. Az arák egy életre választanak társat maguknak, a kialakult párok egy életen keresztül együtt maradnak. Miután a nemek külső jegyek alapján csak nehezen vagy egyáltalán nem különböztethetőek meg, így a legbiztosabb a DNS alapú ivarmeghatározás. Az ideális fészekodú 60×60 cm alapterületű, 90 cm magas keményfa vagy rönkodú, a röpnyílás 18 cm átmérőjű. A vertikális odúba belülről fém kapaszkodókat célszerű elhelyezni, hogy a madarak könnyen tudjanak fel, illetve lemászni benne. Ne feledkezzünk meg a kémlelő ajtóról sem, amin keresztül a tojásokat, illetve a fiókákat vizsgálhatjuk, kivehetjük. Bélésanyagnak a durva fa apríték a megfelelő. Az odút a volier legmagasabb pontjára kell tenni, a madarak ezt általában minden további nélkül elfogadják. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a természetes élőhelyükön nagyon kevés a fészkelésre alkalmas odvas fa, így nem válogatnak. A fészekodú lehet horizontális elrendezésű is, ebben az esetben a bejárat után nem sokkal elkanyarodik, felülnézetben ez egy oldalára fektetett “L” betűre emlékeztet. Ezzel az odútípussal akkor érdemes próbálkozni, ha a madarak a hagyományosban nem akarnak költeni. Megfelelő gondoskodás mellett élettartamuk 40 – 50 év, de jó körülmények között a 70, sőt akár még az ennél több sem lehetetlen.
Az ara tenyésztők közül néhányan nagyon szeretik a hibridizációt, azaz minél érdekesebb kinézetű madarat “létrehozni” a meglévő fajok keresztezésével. Ennek hasznosságáról hosszasan lehetne vitatkozni, de az eredményt látva valahol érthető az igyekezetük. Ráadásul az így keletkező hibridek nemcsak továbbtenyészthetők (szaporodó képesek maradnak), hanem újabb variációkat lehet létrehozni a második, harmadik, stb generációs hibridek visszakeresztezésével. Annak ellenére, hogy szépek ezek a hibridek, én inkább maradok a tiszta fajoknál. Bár az is igaz, hogy ha valaki nekem akarna ajándékozni egy ilyen hibridet, akkor valószínűleg nem tudnék nemet mondani rá. Íme – a teljesség igénye nélkül – néhány ara hibrid elnevezése:
- Harlekin ara (sárga-kék ara x zöldszárnyú ara)
- Catalina ara (sárga-kék ara x sárgaszárnyú ara)
- Tropicana ara (sárgaszárnyú ara x harlekin ara)
- Jubilee ara (zöldszárnyú ara x harlequin ara)
- Camelot ara (sárgaszárnyú ara x catalina ara)
A leggyakrabban tartott ara fajok:
Sárga-kék ara (Ara ararauna) – Az ara papagájok névadó fajáról van szó. Az ara nevet ugyanis a sárga-kék ara hangjáról kapták, mivel a hangjuk egy erős, kéttagú rekedtes kiáltás, ami valahogy úgy hangzik, hogy “rra-aaa”. A sárga-kék ara mind közül a leggyakrabban tartott ara papagáj. Tekintve, hogy az arák közül ez az amelyik a leginkább szociális tulajdonságokkal rendelkezik, illetve a többi fajhoz képest viszonyítva könnyebb tenyészteni, így ez érthető is. Testének hossza – hatalmas farktollait is beleszámolva – 85 cm. Testtömege 900 - 1200 gramm. A hímek erősebbek, nagyobbak a tojónál, de ez a különbség nem mindig egyértelmű, mivel időnként akadnak extra nagy termetű tojók is. A hímek kék tollazata nagy mértékben visszaveri az UV sugarakat, így valószínű a párválasztásnál a tojók ez alapján választanak társat maguknak. Ivarérettségüket már 3 évesen elérik, de ilyenkor még nem tenyészérettek. Költési idő alatt a tojó üli végig tojásokon a teljes időt, a hím ezalatt szorgalmasan eteti őt. Egy fészekalj általában kettő vagy három, ritkábban akár négy darab 47 mm × 34 mm méretű tojásból áll. Az inkubációs idő 28 nap, a fiatalok körülbelül 90 nap elteltével repülnek ki, nevelésükben mindkét szülő részt vesz. A természetben a kirepülés után sokáig a szülőkkel maradnak, gyakran a következő költést megelőző időszakig is. A fiatalokra 13 mm belső átmérőjű zárt gyűrűt kell tenni az egyedi megjelöléshez.
Zöldszárnyú ara (Ara chloroptera) – Kevésbé jellemző rájuk, hogy nagy csapatokban mozognának, elsősorban csak a párok láthatók együtt. Mivel kissé óvatos a természetben, ezért házikedvencként is távolságtartó lehet. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne bújós, kedves, szerethető madár, azonban ha azt szeretnénk, hogy ez felnőtt korára is így maradjon, akkor oda kell figyelni a nevelésére. Mivel csőre az egyik legerősebb az arák közt, így különösen fontos a megfelelő szocializáció, mivel csípése igen fájdalmas lehet és komoly következményekkel járhat. Testhossza 92 cm, tömege 1200 - 1600 gramm. Ivarérettségüket 3-4 évesen érik el, az első költésre azonban néha 6-7 éves korukig is várni kell. Érdekes, de a vadon élő zöldszárnyú arák nem minden évben hajlandók költeni. Megfigyelések alapján azt feltételezik, hogy ez összefüggésben van a fellelhető táplálék mennyiségével. Valószínűleg azokban az időszakokban amikor kevesebb a táplálék a szülők nem kockáztatják meg a költést. Egy fészekalj 2, ritkábban 3 tojásból áll. Az inkubációs idő 28 nap, a fiókák szeme kéthetes korukban nyílik ki, a kirepülésig nagyjából 95 napnak kell eltelnie. A szülők még sokáig etetik őket. A jelöléshez 14,5 milliméter belső átmérőjű gyűrű szükséges.
Sárgaszárnyú ara (Ara macao) – Az előző két fajnál kevésbé terjedt el az ara tartók körében. Talán egy picivel territoriálisabb viselkedésű és hajlamos kicsit önfejűnek lenni, de erről megoszlanak a vélemények. Méretre a sárga-kék arához áll közelebb, testhossza 82-86 cm közötti, súlya 1 kilogramm. A madarak 3-4 éves korukra érik el az ivarérettséget. A fészekalj 2-3 darab tojásból áll. A tojásokon elsősorban a tojó kotlik, 26-28 nap elteltével kelnek ki a fiókák. A fiatalok kirepülési ideje 90 nap, de ezt követően akár két évig is a szülők közelében maradhatnak. Egyedi megjelölésükhöz 13 milliméter belső átmérőjű zárt gyűrű szükséges. Néhány érdekesség: megfigyelések szerint táplálkozáshoz leginkább a bal lábukat használják, a jobbal elsősorban kapaszkodnak. Kutatási szempontból 2013 májusa fontos mérföldkő volt, ugyanis ekkor jelentették be, hogy Dr. Christopher M. Seabury és Dr. Ian Tizard vezetésével a Texasi A & M egyetemen befejezték a faj teljes genetikai állományának feltérképezését. A sárgaszárnyú arának két alfaja ismert:
- Ara macao macao - a névadó alfaj. Dél amerikai területeken terjedt el.
- Ara macao cyanoptera* - kicsit nagyobb termetű, a tollai a szárnyon zöld helyett kék színűek. Elsősorban a közép-amerikai területeken található meg.
*David A. Wiedenfeld - A new subspeciesof scarlet macaw and its status and conservation - Ornnitologia Neotropicals: 99-104, 1994
Ajánlott irodalom:
Carpenter J. Exotic Animal Formulary. ISBN-13: 978-0721601809
Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora. Appendices I, II, and III. Valid from Apr 27, 2011. http://www.cites.org/eng/app/appendices.php
Harrison J, Clinical Avian Medicine. ISBN-13: 978-0721612416
Elizabeth A. Koutsos, MS, Kevin D. Matson, MS, and Kirk C. Klasing, MS, PhD. Nutrition of birds in the order Psittaciformes: a review. Journal of Avian Medicine and Surgery 15(4):257–275, 2001.
Morgan T. O., Penelope O., Organizing the Care of My Bird, You Wise Up, Inc. ISBN-13: 978-1937755232
Simon J. Girling, Veterinary Nursing of Exotic Pets, Blackwell Publishers 2013, ISBN13: 978-0470659175
Donald J. Brightsmith, Debra McDonald, Scarlet Macaw diets in Tambopata, Peru, January 2007
Roger G. Sweeney, Macaws: A Complete Pet Owners Manual. ISBN-13: 978-0812047684