Skip to content

Varjú

Vetési varjú (Corvus frugilegus)
Testhossza 43-45 cm, szárnyfesztávolsága 80-85 cm, súlya 350 g körüli. A vetési varjú telepes fészkelő, egy-egy helyen akár több száz fészkelő pár is összegyűlhet. Sokan vannak, kárognak, szemetelnek. Már csak ezért sem szeretik őket, pedig Magyarországon védettnek számít. Az állománya évről évre csökken, elsősorban a fészkelésére szolgáló területek megszűnése miatt. Pár év alatt a fészkelő állomány az eredeti töredékére csökkent. Nemigen fordul elő, hogy egy tereprendezés azért hiúsulna meg, mert ott vetési varjak laknak. Miközben a vetésben keresik táplálékukat, megesznek szinte mindent, amit ott találnak. A csávázott magokon keresztül a növényvédő szereken át a különféle mérgekig bezárólag. Erre jön még rá az ember "áldásos" tevélenysége. Nem csoda, hogy veszélyeztetettek.

 

Dolmányos varjú (Corvus cornix)

Szürkevarjú, másnéven dolmányos varjú (Corvus cornix)
Szürkevarjú - Fotó: Kari Pihlaviita

Testhossza 45-47 cm, szárnyfesztávolsága közel egy méter, testtömege 450-550 g. Egy fészekalj 3-6 tojásból áll. A tojások mérete 43 x 30 mm. Az inkubációs idő 18-20 nap. A fiatalok egy hónap elteltével repülnek ki. A hosszú életéről szóló hírek nem kicsit túlzóak, maximum 12-15 évig él a természetben, fogságban 15-20 évig. Szürke varjúnak, hamvas varjúnak is nevezik még. Régen alfajként tartották nyilván, a kormos varjú (Corvus corone) alfaja volt, azonban 2002-ben önálló fajjá nyilvánították. A kormos varjúval egyébként gyakran kereszteződik a természetben, hibrideket hozva létre. Viszont amíg a kormos varjú ritkának számít és védett, addig ez a faj szabadon vadászható.

 

Gyakori mindenütt. Az alsó völgyekből a havasokig, hol csak ember lakik, mindenütt jó számmal honol. Fészkét örömestebb helyezi a falvakhoz közel eső gyümöltsösökbe, mint berkekbe vagy erdőkbe. Hogy télen elköltöznék, nem hihető. Nyárban (Augustusban főleg, mikor toll változása is van) sok kárt tészen a búzában, míg a kalangyák és keresztek künn állanak. Többeknek találtam gyomrát tiszta búzával telve. Ősszel a török búzát látogatja meg s a diót hordja el. A többi évszakokban nagyon hasznos szolgálatot teszen a gazdának. Sok egeret, csimaszt, bogarat, sáskát pusztit el. Szereti a folyók partján, főleg árvizek alkalmával, szedegetni csigát, kagylót s mindent mit a viz hajt. Főleg fészkezési ideje alatt dühösen üldöz minden ragadozó madarat a sasig. Nagy szemtelenséggel ragadozza el majorokban a tyúk s ludfìakat. Első a dögön a szarkával.

Zeyk Miklós (1810-1854)

Nem túl népszerű madár, pedig nagyon sok örömet okozhat annak, aki megfigyeli viselkedését és tanulmányozza intelligenciáját. Gyermekkorom egyik régi emléke, hogy nagyapám – ki galambokat tartott – elfogott egy szürkevarjút, aki rendszeresen dézsmálta a galambok ételét. Sajnálta megölni, így egy nagyméretű ketrecbe tette a kert végébe. Annak ellenére, hogy vad madár volt, hamarosan annyira megszelídült, hogy ki lehetett engedni a kertbe, nem repült el. Egész nap szabadon bóklászott, este aztán magától visszarepült a “helyére”. Már nem emlékszem pontosan mi történt vele, azt hiszem talán valamelyik szomszéd csúzlizta le pár évvel később “tévedésből”.

 

Varjak, mint házi kedvencek

Szobamadárnak? Ronda, ostoba fekete madarak, csak károgni tudnak... gondolhatják sokan. Nincs igazuk. A varjak olyasvalamire képesek, amire csak a csimpánz és az ember. Ez pedig az eszközhasználat. Méghozzá összetett módon, akár több lépcsőben, több különféle eszközt a megfelelő sorrendben használva a cél elérése érdekében. Azonban ezt még tetézni is tudták azzal a képességgel, hogy a tudást átadják a másik madárnak vagy az utódoknak. Mese habbal? A tudósok sem akarták ezt elhinni, így számos kutatást és kísérletet végeztek ezekkel az állatokkal. Az eredmények a várakozást messze felülmúlták, ezek alapján egyes kutatók egy hét éves gyerek intelligenciájával tartják egy szinten a varjakat. Sokak meggyőződése, hogy a legokosabb a madarak közt a varjú.

Az eszköz készítését és használatát egy eldugott szigeten található varjúnál figyelték meg először. Ez az új-kaledóniai varjú (Corvus moneduloides) volt. A varjak a fák repedésében található hernyókat egy kis botocska segítségével szedik ki. De nem csak egyszerűen egy talált ágat használnak fel erre a célra, hanem a megfelelő ágat keresik, amiket aztán a csőrükkel addig faragnak, addig rágcsálnak amíg egy kampós végű “szerszámhoz” nem jutnak. Ezzel aztán már ki tudják pecázni a repedésbe bújt rovarlárvákat. A kutatók kíváncsiak voltak, hogy vajon mire képesek még ezek a madarak. Talán egyszerűen csak véletlen lenne mindez? Vagy képesek hasonló, összetett feladatok elvégzésére is? A kísérletek során a madarakat egy röpdébe helyezték el, ahol egy üvegfalú edénybe a kedvenc csemegéjüket tették. Azonban a röpde területén csak egy apró kis botot hagytak amivel nem lehetett kipiszkálni az ételt. Egy másik, nagyobb botot pedig egy rácsos ketrecbe helyeztek, de úgy, hogy a csőrével ne érhesse el azt. Meglepő volt a madár viselkedése. Nagyon hamar rájött ugyanis, hogy a kis bottal a nagyobbikat ki tudja kaparni és azzal már eléri a kaját. A kutatók ezek után nehezítettek a feladaton. A bothoz csak egy kötél végére lógatott másik bottal lehetett hozzáférni, amit viszont csak úgy lehetett megszerezni, ha felhúzza és kiszedi a csomóból. A madár előtte még hasonló feladatott sem kapott. Ennek ellenére, rövid nézelődés után pontosan a megfelelő módon cselekedett és ismét gyorsan eljutott az élelemig.

Német tudósok egy másik kísérlettel a vetési varjak kognitív tanulási képességét figyelték meg. Egy érintőképernyőn két tárgy képe jelent meg. Ha az egyiket megérintik a csőrükkel a kísérletben részt vevő madarak, akkor jutalmat kapnak, de ha a másikat, akkor a jutalom elmarad. Miután a madarak felismerték a megfelelő ábrát és társították hozzá a megfelelő viselkedést, jött a legizgalmasabb része a kísérletnek. Olyan új ábrákat tettek a már ismert mellé, amiket előtte még nem láttak. Továbbra is az egyik kép a jó, a másik a hibás választ jelképezte. Így a már ismert ábra segítségével kellett kikövetkeztetni a megfelelő viselkedést az újakkal szemben. Nos, a varjak pontosan ugyanolyan gyorsan vették ezt az akadályt, akárcsak a gyerekek.

Japánban megfigyelték, hogy a varjak a betonútra dobják a diót, hogy azt feltörjék. Igen ám, de a kocsik között nem kimondottan biztonságos a dióbelet felszedni. Ezek az okos madarak így aztán elkezdték a gyalogos átkelőnél ledobálni a diót. A viselkedésüket tanulmányozóknak az is feltűnt, hogy a varjak a gyalogoslámpa látható oldalánál várakoznak, és amikor az zöldre vált, csak akkor repülnek le az útra. A madarak ugyanis arra is rájöttek, hogy ha a lámpa zöldre vált, akkor nem kell tartaniuk az autóktól.

A Seoul National University (SNU) egyetem területén minden évben meggyűrűzik az ott költő szarkákat és varjakat. Az egyik évben webkamerákat is szereltek fel a fészkekhez, mindenhova ugyanaz az ember mászott fel dolgozni. A madarak rájöttek, hogy ez az ember veszélyezteti a fészküket, és ha csak meglátták, máris hangos károgással jelezték, hogy veszélyforrás tartózkodik a közelben. Ami érdekes volt, hogy a kampusz területén közel 20.000 ember fordul meg nap mint nap. Diákok, tanárok, kutatók és az ott dolgozók. A madarak mégis 100% biztonsággal felismerték azt az egyet közülük, aki a fészküket bolygatta. Szegény hiába vett másik ruhát, hordott sapkát, a madarak mindig felismerték. Úgy tűnik, az emberhez hasonlóan a varjú is az arcvonások alapján képes megjegyezni és felismerni valakit.

Ehhez a megfigyeléshez csatlakozik az a kísérlet, amit varjakkal végeztek el a Seattle-ben működő Washington egyetem munkatársai. Az állatokat szánt szándékkal stresszelték a kutatók egy gumiálarccal álcázva magukat. A költési idő közben többször is megjelentek a fészkek közelében, azonban a fiókák nem tudhatták, hogy a szülőknek milyen negatív tapasztalatuk van ezekkel az emberekkel. Amikor a fiókák felnőttek, és messzire elkóboroltak a fészkelőhely közeléből, a tudósok megkeresték őket a madarakra szerelt jeladó segítségével. A kísérlet eredménye meglehetősen meggyőző volt. A madár az álarcot előtte nem láthatta, azzal kapcsolatban semmi negatív tapasztalattal nem rendelkezett, mégis izgatottan kezdett viselkedni és hangos figyelmeztető károgásba kezdett. Csak egyféle magyarázat lehetséges erre: a szülők valahogy átadták számára azt az információt, hogy az a fura ember veszélyt jelent.

A fiókák gyűrűzésére a 8,5 mm belső átmérővel rendelkező gyűrű javasolt.

Megosztás